Holló András
Az idővel változnak a jelzők, más kerül előtérbe, más lesz hangsúlyos. A sok jelzőt én úgy szoktam rangsorolni, hogy mindenek előtt Isten gyermekeként akarom élni az életemet, utána férjként, utána apaként. Az, hogy tánctanár, hittantanár vagy lelkivezető vagyok, mind csak ezután jönnek.
Hogy miben érzem most az meghívásomat? A Covid alatt nagyon sok minden körvonalazódott. Jelenleg mintha az Isten engem arra hívna, hogy emberek előtt tisztázzam le az istenkapcsolat mibenlétét, ez manapság személyes beszélgetések során valósul meg, nem nagy tömeg előtt. Személyes kapcsolatokat élek meg, és ezekben a kapcsolatokban mondom kőkeményen az általam tapasztalt igazságot. Azt érzem, hogy az istenkapcsolat kérdése egy nagy maszlag az emberekben, mert nagyon kevés a hiteles minta, és nagyon sok a torzított, hitmesékre alapuló istenkeresés. Például sokszor a szent hagyományból erednek ilyen félreértések. A szent hagyomány egy nagyon-nagyon jó és szent szándékkal összeállított hagyomány, amit egyes emberek botor módon képesek fordítani, és beépíteni az istenképükbe. Ezzel borítékolják a csalódást, mert elferdítve élik meg az igazságot. Ebben a témában ajánlom Béri Renátó atyának a Keresztes Szent János - A lélek sötét éjszakája című könyvét bemutató előadásait. Kőkeményen bemutatja a hitbeli tévutakat.
Vannak körülöttem emberek, akikre hiteles forrásként tekintek. Különböző keresztény felekezetekből van kapcsolatom egy-egy emberrel, akiben azt látom, hogy számára nemcsak egy vallásos keret az életében az Isten, hanem családtag, barát, valóságosan megélt kapcsolat. Azt érzem, hogy amikor az Isten megteremtette ezt a valóságot, amiben most élünk, akkor egy harmóniát teremtett, és a bűn által mi ebből a harmóniából léptünk ki. Az istenkapcsolat ebben a harmóniára találásban tud kiteljesedni a mai napig. Ez egy nagyon mély lelki folyamat, aminek a lépcsőin az embernek egyszerűen túl kell jutnia, ha az Istennel meg akarja találni a kapcsolatot. Ki kell lépnie az emberi gondolkozásból, az emberi keretekből. Ehhez nagyon nagy merészség, kreativitás és szabadság kell. A farizeusnak sem az volt a problémája, hogy rossz szándékkal Isten ellen akart bármit tenni, hanem a lehető legtisztább jóakarattal követte a törvényeket, és meggyőződése volt, hogy az Isten akarata szerint éli az életét. Nem gonosz ember volt, hanem totálisan hamis istenképpel élt. Nem szabad megakadni a törvényeknél, és úgy érezni, hogy az istenkapcsolat nem a mi dolgunk, hanem a papé, és az egyház megoldja helyettünk. Nem elég csak az egyházzal kapcsolatban lenni a törvények által, és várni, hogy az egyház az üdvösségünket szolgálja, mert így meghal maga a kapcsolat. Ha nem alakul ki személyesség, nem tud kialakulni az Isten által irányított ember, a benned működő Szentlélek ereje. Nem tud érvényesülni az Isten akarata a világban, mert te gátat szabsz neki.
Két alapgondolat van, ami engem az utóbbi időben nagyon megfogott. Az egyik Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből: “ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”. Ez a “változtassátok meg gondolkozásotokat” bennem egyre erősebben él és rávilágít arra, hogy igen, itt az alapvető probléma. Én azt érzem, hogy ez a Covid-helyzet például lehet egy isteni kéz, ami megfogja az egyes embereknek az arcát és Isten felé fordítja. Az, hogy az illető nyitott szemmel fordul Isten felé, vagy becsukja a szemét, az már az egyén döntése, az ő szabadsága. A másik gondolat a János evangélium végén, amikor Jézus a főpap imáját mondja, és azt mondja, hogy "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.". Ez a másik vezérelvem az istenkapcsolat megélésében: elfogadni a fizikai világ történéseit, és nem menekülni előlük. Jézus nem azt mondta, hogy Isten egy varázspálcával elveszi tőlünk a szenvedéseket, mert a szenvedéseknek bizony értéke van a világban.
Az istenkapcsolat megélésekor az emberben kikristályosodik, hogy test, lélek és szellem vagyunk. Itt egy transzcendens dimenzióra hív minket az Isten, ami bennünk van. Olyannyira bennünk, hogy ha nem éled meg, akkor nem éled meg a valódi emberségedet sem. Ha ezt megérted, megérted, hogy mit jelent: őrizz meg minket a gonosztól. A gonosz nem a szenvedés, a gonosz ennél sokkal veszélyesebb, sokkal nagyobb teher a jelenléte.
A szentségimádás sajnos egy nagyon durva zsákutca lehet, sajnos ezt tapasztalom. Évekig tanítottam hittant, és sokszor futottam bele abba, hogy az illető Jézus jelenlétét kizárólag az Oltáriszentségre korlátozta.
Béri Renátó atya egy nagyon jó prédikációt mondott arról, hogy Jézus a Szentlélek által mindenkiben ugyanolyan mértékig jelen van, mint az Oltáriszentségben. Nem úgy kell tekinteni, hogy ha a templomba nem tudok elmenni, akkor nem tudok imádkozni. Ezek lehetnek csapdák egy ember életében. Én úgy érzem, hatalmas hangsúly van a Szentlélek által bennünk élő Isten jelenlétén. Pár éve közel egy évig minden csütörtök délelőtt 3-4 órát töltöttem az Oltáriszentség jelenlétében. Ezek fantasztikus imaélmények voltak, ennek ellenére a mai napig nem merném azt mondani, hogy én felfogtam az Oltáriszentség jelentőségét. A katolikus egyház nagyon nagy kincseket őriz a szentségekben, melyeknek az értékét az ember szerintem akkor tudja igazán megérezni, ha az énjének a transzcendens valóját elkezdi megélni. A kegyelem hogyan segít? A kegyelem nem a testedet, a pszichédet nyugtatja, hanem a transzcendens énedre hat. Ha az istenkapcsolatodban gyógyulsz, azáltal gyógyul a pszichéd és gyógyul a tested is. Ha az ember ezt felfogja, akkor megérti, hogy az, ami a katolikus egyháznak értékként, ajándékként az Istentől itt van, az a többi felekezetnek nincs. Úgy érzem, a katolikus egyház óriási hatalmat kapott a szentségek kiszolgáltatása által. Erre a lélekben gyógyításra kéne felkelteni a vágyakat a hívekben. És ne kergess tündérmeséket, Isten nem a testedet gyógyítja. A tested meggyógyulhat a lelki gyógyulás által, de semmi garancia nincs rá. Én is kerekesszékből rengeteg emberrel beszélgetek, és rengetegben okoz a testi gyógyulás hiánya csalódást. Igen, van tesi gyógyulásra példa, de Istennek ezt a szuverenitását hagyjuk meg, hogy úgy működjön a világban, ahogy szeretne.
Szerintem fontos gondolkodásra késztetni a fiatalokat, hogy merjenek gondolkodni, merjenek kérdéseket feltenni. A “te ne gondolkodjál, fogadd el, hogy 200 évvel ezelőtt az egyház kitalálta a válaszokat, neked ne legyenek kérdéseid” gondolkodásmód hihetetlenül élhetetlen ebben a formában. Nagyon lelkesítem a fiatalokat, hogy tegyék fel a kérdéseiket és a lehető legalaposabban engedjék magukhoz közel a válaszokat. Mert ha az igazság pusztán az információ szintjén marad meg valakiben, az nem lesz hatással az életére, nem befolyásolja az ember döntéseit. Szerintem nagyon jó gondolkodásra késztetni a fiatalokat, nem meghátrálva a kérdések elől. Én úgy tekintek ezekre az ifjúsági találkozókra, hogy nagyon fontos, hogy beszélgetések alakuljanak ki.
Másfelől pedig az Isten felé irányítani a fiatalokat. Ez a nehezebb dolog, mert egy ilyen találkozó nagyon rövid idő, az Isten felé fordulás pedig hosszú-hosszú idő alatt történik meg. Tehát egyik dolog a gondolkodásra késztetés, a másik pedig az iránymutatást. Mit érdemes azért tenni, hogy Istennel egymásra találjatok? Ilyenkor szoktam elmondani, hogy szerintem öt pillére van az ember istenkapcsolatának. Az egyik ilyen az imádság, a másik ilyen a Szentírás, a harmadik a közösség - az együttlét a többi keresztény testvérrel -, a negyedik az alamizsna, az ötödik a böjt. És ha ezt az öt dolgot működtetni tudod, akkor hiszem, hogy Isten rád fog találni.
Számomra a bennünk élő Szentlélek és a vele való kapcsolatnak a megtapasztalása, ennek a szabadon való megélése amolyan vesszőparipa-téma. Évek óta ezen agyalok és az imáimat is e gondolat alá rendelem. Nagyon szeretném, ha az Isten ezt a kapcsolatot tényleg igazzá tudná tenni bennem. Nagyon sokat tapasztaltam ennek kapcsán, azért is szeretek erről beszélni.
Nekem nagyon-nagyon nagy erőt adott a balesetem után, hogy sokat foglalkoztam a vallásommal, a hitemmel. Nagyon fura az Istennel való kapcsolatról beszélni, de úgy érzem ennek a közelségnek a megélése feltételez egy óriási szabadságot. Valahogy én erre biztatnám a fiatalokat, hogy ha eljönnek erre a találkozóra, akkor adjanak Istennek szabadságot. Szabadítsák fel a bennük élő Istent tettekre, hogy tegyen velük valamit, hogy változtasson meg bennük valamit. Ne ők akarják elképzelni, hogy az Istennek mit kéne tenni az ő életükben, ne mutassanak utat az Istennek, ne adjanak feladatokat az Istennek, hanem egyszerűen szó szerint üresítsék ki magukat. Ebben a fajta jelenlétben óriási erő van.
Hatalmas dolgokat tud az Isten művelni, ha meg tudjuk tanulni ezt a fajta Isten elé állást. Én erre buzdítanám a srácokat, hogy a találkozón, sőt már azt megelőzően is, mint egy életalapállást, próbálják meg kialakítani azt, hogy végtelen szabadságot adjanak Istennek.
A balesetem előtt triatlonoztam, maratonoztam. A baleset óta kerekesszékkel maratonozok, amikor nyaralok, 20-30 kilométereket letekerek. Fenyvesre szoktam járni nyaralni, és Keszthelyig eltekerek, meg vissza. Fantasztikusan jó érzés úgy elindulni, hogy teljesen Istenbe helyezem az utat, tehát végig imádkozom azt. Erre is merem buzdítani a fiatalokat, hogy merjenek tényleg Istenre szánt időt tölteni, akár úgy, hogy a Balaton-parton sétálgatnak.
Legyetek szabadok Istenre. Elképesztő gondolatok támadhatnak bennetek, ha hagyjátok, hogy Isten segítsen gondolkozni. Imádságban, elcsendesedésben jöhet egy olyan gondolat, hogy meglepődsz, hogy te „jó ég, ez baromi jó” és meg fogsz lepődni, hogy ez annyira jó, hogy nem valószínű, hogy az én gondolatom”. Van ilyen, és ezek nagyon jól szoktak elsülni. Hajrá fiatalok!
Bármilyen kérdéssel keress bátran minket az bmm.balakat@gmail.com e-mail címen!
Kövess minket a facebookon is!