Korábbi évek
Élményei
Számomra a Balakat olyat jelent, amit nehéz lenne egy szóban megfogalmazni, valami egészen a hétköznapoktól elvont isteni csoda. Hogy ezt hogy is pontosítsam? Egyszerre közelebb kerülni Istenhez és egy remek társaságban lenni, egy gyönyörű helyen, ami már önmagában egy csoda. Ez olyan szervezett tartalmas élményekkel teli program, ahol élvezem, ahogy telik az idő. Sok erőt, szeretetet és hitet kaptam itt, ami a kamaszkoromhoz nagy támogatást nyújtott. Nagyon örülök, hogy számomra egy Taizéhez hasonló helyre találtam, ahol a mindennapi gondok elszállnak a fejem felől és Isten szeretetében tudok imádkozni egy jó társasággal. Nagyon hálás vagyok, hogy a Balakat létrejött. Sok fiatalnak ajánlom, akik még bizonytalan utakon járnak az életben.
A Balakat számomra egy olyan érzést, olyan más világot jelent, mint Jókai Mór Arany ember című regényében Tímár Mihálynak a Senki szigete. A megnyugvás, a szeretet, a békesség földje. A Jó Isten hihetetlen közelségét és irgalmát érzem ez idő alatt! Rövid, de tömör pár nap, aminek a végére újult lélekkel, duzzadó erővel, testi, lelki “akkumulátoraidat” feltöltve térhetsz vissza a hétköznapokba. Ezután olyan apró dolgokban is meglátod majd Isten jelenlétét, amik eddig fel sem tűntek! Úgy érzem, az életemnek lendületet, lelki löketet és bíztatást adott ez a hétvége. De nem csak egy hétvége erejéig, hanem a mindennapjaimban is otthagyja a lábnyomát a közösség élménye! Hálás vagyok a Jó Istennek azért, hogy ilyen barátaim lehetnek, akik a társadalom legveszélyeztetettebb rétegének szerveznek programot, lehetőséget. A fiatalok nyelvén és igényeiknek megfelelően adnak útmutatást az élet fő kérdéseiben és apró “mellék utcáiban”. A Balakatot a nyár ékszerdobozának tekintem. Már nagyon várom a következő alkalmat! A Balakatról szóló gondolataimat leginkább János evangéliumának egyik részletével tudnám összefoglalni: “Ez a mennyből alászállot kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg.” (Jn, 6,50)
Amikor sok kedves, jólelkű ember összegyűlik, az elfogadás s közösségi élmény már eleve adott. Ezt tetőzi az Oltáriszentség, mely mindannyiunk közös pontja, öröme s ereje. Ahogy pedig ezt az eleve gyönyörű balatoni vidéket, régi barátok és ismeretlen testvérek gyönyörű arca ragyogja be, az igazán felemelő érzés. Most, mikor sok program elmarad csodálatos visszagondolni, hogy akkor egy percig sem unatkoztunk a Balakaton, a sok ima, ének és szentségimádás mellett jókat beszélgettünk és ettünk, a hűsítő italok s a tó vízének hála pedig még a hőséget is élvezni tudtuk. Legközelebb is ott leszek, az tuti.
Az első Balakat számomra különleges eseménynek számít. Ebben az évben fejeztem be az egyetemet s költöztem haza, Csallóközbe. A Balakaton újra találkozhattam a régi egyetemista ismerőseimmel. Péntek délután, munka után nagyszerű érzés volt megérkezni a balatonfűzfői Jézus Szíve Plébániatemplomhoz, miután ez volt az első alkalom, hogy több mint 100 km-t vezettem le egyszerre.
A Balakat nagyszerű programokat kínált a lelki és testi feltöltődésre úgy, mint a szentségimádás, szentmise, fürdés, vagy épp a bobozás. Kornél atya nyitó előadására még ma is emlékszem, bár a templom tele volt így csak kintről hallgathattam, és pont ezért maradhatott emlékezetes. Egy balatoni fürdőzés után beülni előadást hallgatni egy zárt terembe viszont nem volt a legjobb ötlet, mert ki tud koncentrálni ennyi programra? A fakultációk során megismertem Bódi Mária Magdolna élettörténetét, melyben kiderült az apja felvidéki származású tót gazda volt. Számomra pedig a legemlékezetesebb a szombati éjféli szentmise volt kint a csillagos ég alatt a templomromnál.
A Balakat erejét az organikus fejlődésében látom. Hogy pár fiatal, akik fontosnak tartották megszólítani társaikat, egy jó formát talált ehhez. Ez a forma az évek alatt alakult és fejlődött, de a koncepció ugyanaz: hozzuk közel az embereket Krisztushoz, és Krisztust az emberekhez. Szólítsuk meg őket, adjunk nekik élményeket, hogy emlékezetes maradhasson ez a találkozás. Ez a Balakat ereje: olyan légkört teremteni, ahol az elcsendesülésre, a magunkba tekintésre ugyanúgy lehetőség van, mint az intellektuális beszélgetésekre, vagy az önfeledt játékra.
Számunka ez a szó "Balakat" magát a mozgást, az életet jelenti. Fűzfő csendes, nyugodt napjaiba belerobbant egy különleges lelki esemény-sorozat. Külön öröm volt számunkra, hogy két éve önkénteseket fogadhattunk fűzfői nyaralónkba. Megtelt a ház fiatalsággal, vidámsággal. Jó volt látni ezeknek a fiataloknak a lelkesedését és odaadó szolgálatát a sokszor embert próbáló feladatok ellátásában. Úgy érezzük, hogy a Balakat-ot a Szentlélek ereje mozgatja.
Milyen volt számomra a Balakat?
A Balakat nekem egy szentségimádási fesztivál. Fesztivál, mert a Balaton mellett jó közösségben különböző programok közül válogathattunk teljesen szabadon. De elsősorban pedig szentségimádás, mert míg előadást hallgattunk, vagy épp a parton napoztunk mindig ott motoszkált a kérdés: "Na, meglátogatjuk újra a szentséget?" Hiszen bármikor megtehettük... Várom már, hogy újra elfoglalhassuk a Balakattal a "Balakatos utcát" :).
Bármilyen kérdéssel keress bátran minket az bmm.balakat@gmail.com e-mail címen!
Kövess minket a facebookon is!