2017 őszén egy jókedélyű, fiatal asztaltársaság a Szentségimádás Iskolájáról, NEK-ről és katolikus fiatalságról kezdett beszélgetni. Röpködtek a gondolatok, sóhajok és vicces beszólások, míg ki nem pattant az az ötlet az asztalra (éppen a finom sütemények között landolva), hogy Balatonfűzfőn is kellene szentségimádást tartani.
„És milyen lenne, ha lenne egy szentségimádási nap, amikor mindenki feliratkozhatna egy-egy órára?”
„Mi lenne, ha a búcsúkor (Jézus Szíve) tartanánk?”
„És az mekkora volna, ha a pénteki búcsúi mise és a vasárnapi ünnepi mise között csinálnánk?”
„Hát te jó ég mégis ki lesz, aki 42,5 órán át ott lesz?”
„42,5 óra? Akkor nem lehetne már 50?”
Az asztalbontáskor tehát úgy álltunk fel, hogy mindenki úgy gondolta, hogy 50 órát szentségimádással tölteni egy kis közösség mindig zárva lévő templomában, nevetségesen hangzott.
Aztán másnap egy fiatal lány mégsem vetette el az ötletet, hanem felvázolta a kis családjának mire gondolt… Ugyanis, ha a családjában öten vannak és a szentségimádás 50 órán át fog tartani még bölcsészként számolva is 10-10 óra jut mindenkire, ami pedig nem is olyan sok egy egész hétvégére.
Természetesen ezek az érvek elhangoztak akkor is, mikor Laposa Norbert atyának említették a fiatalok, hogy lenne egy szentségimádás, ami „éjjel-nappali” lenne. Norbert atya pedig bölcsen pár nap gondolkodás és ima után végülis azzal bólintott rá, hogy ha megszervezik a fiatalok, hogy minden órában legyenek legalább ketten az Oltáriszentségnél, akkor ő kiteszi a Szentséget. És pontosan így történt 2018-ban. Minden órában voltak, minden órában ketten vagy tizenketten vagy néha huszonketten is. És jöttek a helyi hívek, a nyaraló testvérek, a környékbeli települések lelkes katolikusai, az egyházmegye apraja nagyja…
2019-ben pedig nem is volt már kérdés, hogy meg kell tartani a szentségimádási hétvégét. És persze egy hasonló asztaltársaság, egy hasonló beszélgetés során hasonlóképpen felnevetett, hogy 150 fiatal, mégis hol fér el Fűzfőn…
Mert mindig egy kicsivel nagyobbat álmodunk, mint előző évben, mindig egy kicsivel többen dolgozunk, mindig egy kicsivel nagyobb imaláncban fohászkodunk a Balakatért… Mindig egy kicsivel többen szeretjük az Oltáriszentségben jelen levő Krisztust…
Főszervező
Sziasztok, Juli vagyok!
Egészségügyi dolgozóként mindennapjaim része, hogy mások bizalommal fordulnak hozzám, segítek nekik, és munkámmal eredményt, megnyugvást nyújtok számukra.
Az életben minden ember számára érzelmi szükséglet, hogy valaki gondoskodjon róla és valakiről gondoskodhasson, hogy valahol, valakivel biztonságba érezze magát, és hogy valahol, valakinek biztonságot nyújthasson.
Az életben Isten az, aki biztonságot ad, és aki gondoskodik rólam, és az Ő üdvözítő kegyelmével megajándékozott közösségben érzem jól magam.
Az imádság csendjének, és a közösség zsongásának harmóniája volt az, ami számomra, önkéntesként meghitté és Isten csodájává varázsolta a Balakatot.
Idén főszervezőként pedig úgy érzem, azt a feladatot kaptam a Jó Istentől, hogy ezen a hétvégén gondoskodjunk a fiatalokról, és az Oltáriszentség titokzatos csendjébe biztonságot teremtsünk számukra a szentségimádás keretei által.
A közösségben való megélését az egyik legszebb élménynek tartom, és alig várom, hogy Veletek élhessem át!
Főszervező
Sziasztok!
Török Teodóra vagyok, becenevemen Dodó.
Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon emberekkel foglalkozhassak, hogy egy találkozás után valaki azt érezze, kapott tőlem valamit.
Nagyon kitartó vagyok, ha valamit eltervezek, akkor azt szeretem véghez vinni. Talán pont ez az erős elhatározás volt az, ami megtanított, hogy bár fontos céltudatosnak lenni, de az élet szépsége mégis abban rejlik, hogy a Jó Isten szent akarata szerint történik velünk minden, és ebben szüntelenül bíznunk kell.
Életem eddigi legmeghatározóbb időszakának a gimnáziumi éveimet tekintem, melyet a győri bencéseknél töltöttem. Minden ember más életfilozófia szerint éli mindennapjait. Ez a fajta gondolatkör bennem a győri évek alatt fogalmazódott meg: az éltető erő a kapcsolatokban rejlik. Az Istennel, a szüleinkkel, testvéreinkkel, a társunkkal, barátainkkal.
Ezek a kapcsolatok nemcsak azért tesznek boldoggá, mert adhatok valamit, hanem rengeteg mindent kapok is. Bíztatást, nevetést, szeretetet, megható pillanatokat vagy éppen pofonokat.
Ezek a kapcsolatok és elvek vezettek engem a Balakthoz is. A testvéreim hívására tavaly önkéntesként lehettem a hétvége részese. Sok szempontból megérintett ez a pár nap: kitartás kellett hozzá, hogy eleget tegyünk a kötelességeinknek; rengeteg olyan pillanatot, gesztust, beszélgetést kaptam másoktól, melyekről tudom, hogy a hétvége varázsa miatt egyszeriek és ami talán a legfontosabb, hogy a vasárnapi napfelkelte során, olyan közel éreztem magam a Jó Istenhez, melyet korábban még nem tapasztaltam.
Ezekkel az élményekkel, tapasztalatokkal a hátam mögött nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy idén szervezőként segíthetem a hétvége megvalósulását.
Már nagyon várom, hogy találkozhassunk!
plébános
A plébános, aki végtelenül hálás…
Zala vármegyéből, Sármellékről származom. Keszthelyen születtem 1985. február 10-én. Általános iskolai tanulmányaimat Sármelléken végeztem, majd Keszthelyen a Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségiztem, és azután vendéglátóipari üzletvezető képesítést szereztem. Már kis gyermekkorom óta az életem része volt a templom, a szentmisék, hála mindenekelőtt nagyapámnak, és gyermekkorom plébánosának, aki igazi példakép volt számomra. A ministrálást nem hagytam abba a bérmálkozás után sem. Mindig bennem volt a gondolat, hogy egyszer ott állhatok majd az Úr oltáránál, mint pap. Az idáig vezető út nem volt zökkenő mentes. 2004-ben jelentkeztem a veszprémi Szemináriumba, felvételt is nyertem. Két héttel a beköltözés előtt azonban visszaléptem. Ennek több oka volt. Utólag úgy látom, nem voltam sem én, sem a családom rá kész. 4 év munka jött ezután, amiért nagyon hálás vagyok. Ezt a 4 évet úgy nézem most már, mint hivatás tisztázó időszak. 2008-ban ismét jelentkeztem a teológiára, hála a falunkba érkező fiatal plébánosnak, akivel újra elkezdtünk beszélgetni a papságról. Elkezdődött a felkészülés, tanulás időszaka. Isten kegyelméből 2012. december 8-án diakónussá, majd 2013. június 14-én áldozópappá szenteltek. Kápláni szolgálatom sem volt „egyhangú”. Zalaszentgrót, Balatonalmádi, Veszprém, és Várpalota. 4 hely, 4 év alatt. Minden egyes állomásért hálás vagyok! Sok ember, sok tapasztalat, ami a mai napig is segíti szolgálatomat. 2017-ben eljött az önállóság ideje, Balatonfűzfőre helyeztek. Az első önálló szolgálati hely mérföldkő egy pap életében. Öröm, tervek, félelmek. És a csodák megtapasztalása! BALAKAT. Az ötlet nem az enyém, csupán annyit tettem, hogy nem mondtam rá nemet. És de jó, hogy így történt! Mind a mai napig hálás vagyok a Jó Istennek, és mindazon fiataloknak, akik létrehozták ezt a csodát itt Fűzfőn! Együtt, az Oltáriszentség előtt térden állva, egymással pedig fiatalos, tanúságtevő, élő közösséget alkotva!
Deo gratias!
Bármilyen kérdéssel keress bátran minket az bmm.balakat@gmail.com e-mail címen!
Kövess minket a facebookon is!